
Orosháza város és a Modellező klub közös pályázatában megnyerte a 2009-es Nyílt Európa Bajnokság és a 2010-es Hajómodellező Világbajnokság rendezési jogát.
/Magyarország Hajómodellező Világbajnokságot 1984-ben rendezett, ahol az orosházi modellezők szép eredményeket értek el és most Orosháza rendezi a következő Világbajnokságot, ami nagy öröm számunkra./
A robbanómotoros, külön erre a célra kifejlesztett rádiótávirányítású prototípusokkal zajló FSR szakág immár négy évtizedes múltra tekinthet vissza, s a világ szinte minden fejlettebb országában zajlanak ilyen versenyek. Európa Bajnokságokra a páratlan, Világbajnokságokra a páros években kerül sor, s hozzávetőlegesen 5-600 hajómodell vesz részt ezeken a küzdelmeken.

Hajómodellezők Nyílt Európa Bajnoksága Gyopárosfürdőn!
A verseny legfőbb célja, hogy egy 350 méter hosszú, bójákkal kijelölt pályán a futam ideje alatt a versenymodell a lehető legtöbb kört tegye meg. Az eredményesség a modell adottságai és technikai felkészítése mellett a pilóta vezetési tudásán múlik, tehát a Forma 1-ből ismert csúcstechnika és az emberi képességek kombinációja hozhatja meg a sikert. A lebonyolítás során a mezőny maximum 12 fős előfutamcsoportokra van felosztva, a döntőbe pedig a legjobb 12 versenyző kerül be.
Programok:
augusztus 1. (szombat)
09.00-19.00 beérkezés, regisztráció, szabadedzés V/H/O
20.00 megnyitó
augusztus 2. (vasárnap)
08.00-19.00 O előfutamok
augusztus 3. (hétfő)
08.00-15.25 H előfutamok
14.00-19.10 V előfutamok
augusztus 4. (kedd)
08.00-19.10 V előfutamok
augusztus 5. (szerda)
08.00-19.15 O előfutamok
augusztus 6. (csütörtök)
08.00-15.25 H előfutamok
14.00-19.10 V előfutamok
augusztus 7. (péntek)
08.00-19.10 V előfutamok
augusztus 8. (szombat)
08.00-18.00 H/O döntők
20.00 bankett
augusztus 9. (vasárnap)
08.00-16.00 V döntők
18.00 eredményhirdetés
Békés Megye Fürdő Online - furdo.bekesmegye.com